A nyugdíj melletti munkavégzés pozitív oldalai

Mint minden életszakasznak, a nyugdíjas kornak is megvannak a maga kihívásai. Az anyagi felkészültség mellett kiemelt hangsúlyt érdemes fektetni a lelki felkészülésre is. Sok nyugdíjas azzal szembesül, hogy pár hét semmittevés után elkezdi haszontalannak, feleslegesnek érezni magát. Ez nem is meglepő, ilyen az emberi természet: ha a hosszú évek alatt megszokott ritmus megváltozik, akkor krízisként reagálhatunk rá. Mik a lehetőségek ennek elkerülésére? Cikkünkben ezt fejtegetjük.

A nyugdíjas életszakasz kihívásai

A hirtelen ránk zúduló temérdek szabadidő első pillantásra csábítóan hathat. Végre van időnk olyan tevékenységek végzésére, amelyeket eddig csak halogattunk. Azonban néhány hét vagy hónap után a szabadidő mázsás súlyként nehezedhet ránk. A haszontalanság és feleslegesség érzése pedig akár káros pótcselekvésekhez is vezethet.  Jó esetben kialakul az úgynevezett énintegritás-érzés állapota, mely azt jelenti, hogy elégedetten és megnyugvással tekintünk vissza a múltunkra, és egyúttal nézünk a jövőnk felé. Ha viszont döntéseinkre megbánással tekintünk vissza, akkor hatalmába keríthet a kétségbeesés, mely depresszióhoz vezethet.

 

Nyugdíj melletti munkavégzés

 

Célok felállítása és tervezés

Nagyon fontos, hogy előre felkészüljünk a nyugdíjas korra, és tervezzük meg éveinket. Érdemes már 50 évesen belefogni a tervezgetésbe. Ha azonban már nyugdíjas korban olvassa cikkünket, akkor sincs elkésve: a tervezés minden életszakaszban kapaszkodót nyújt a jelen és a jövő akadályainkat leküzdéséhez, és céljaink eléréséhez. Lényeges tehát, hogy készítsünk bakancslistát, jelöljünk ki célokat, és a hozzájuk vezető utat is gondoljuk át. A célok lehetnek nagyok, mint például egy hosszabb utazás, de kisebbek is, mint annak megtervezése, hogyan gondoskodunk az egészségünk megőrzéséről.

Nyugdíj melletti munka, mint lehetőség

A célokhoz vezető tervek segítenek kitölteni a mindennapokat, melynek része lehet a szellemi frissességre és a közösségre irányuló törekvésünk is, melyet akár a nyugdíjas munkavállalással is megvalósíthatunk. A KSH néhány éves kutatásából kiderül, hogy a többség szívesen vállalna munkát a nyugdíjkorhatár után is. A kutatás arra is rávilágított, hogy a rosszabb egészségi állapotban lévő emberek korábban mennek nyugdíjba, és kevésbé tartják vonzónak a nyugdíj melletti munkát, mint az egészséges társaik. A szellemi munkát végző személyek jellemzően szívesen végeznénk munkát nyugdíjas éveik alatt is. A kutatás alapján két ok körvonalazódott ki azok esetében, akik nyugdíjas éveik alatt is munkát vállalnának: vagy alacsonynak érzik a nyugdíjukat és jól jön számukra a kiegészítés, vagy pedig arra törekednek, hogy szociálisan, mentálisan és fizikailag is fittek maradjanak. A kettő nem zárja ki egymást, így akár jövedelmi szempontból, akár egészségmegőrző szempontból is vállaljunk a nyugdíj mellett munkát, mindenképp pozitív mentális és fizikai hatásokat tapasztalhatunk meg.

A nyugdíjas munka amellett, hogy plusz jövedelmet hoz, kitölti a túl sok szabadidő által keletkezett űrt, segít mentálisan és fizikailag is frissnek maradni, hasznosnak és fontosnak érezni magunkat. Fontos, hogy erre lehetőségként tekintsünk, ha szimpatikus számunkra az opció, akkor érdemes belevágni. Lényeges, hogy olyan munkát válasszunk nyugdíjunk mellé is, amiben van tapasztalatunk, hiszen, ha egy új munkakörbe szeretnénk betanulni, akkor könnyen szembesülhetünk a kudarc érzésével. A cél pedig mindenképpen a nyugdíjaskori munka pozitív hatásainak megtapasztalása.

Ha Ön is úgy gondolja, hogy érdemes esélyt adni nyugdíjas évei alatt is a munkavégzésnek, akkor forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink egyikén!

Egyéb